Üdvözöljük a

Munkaerőhiány és szakképzés | Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Munkaerőhiány és szakképzés

Szerző: Mintál Erika | 2017. szeptember 14.

A helyi munkaerőhiány csökkentésének lehetőségét is tárgyalta legutóbbi ülésén a kamara mohácsi elnöksége. A munkaerő piaci programból kapható foglalkoztatás bővítő-, illetve bértámogatás, valamint javaslat kidolgozása a helyi adókoncepció módosítására is szerepelt a testület legfontosabb témái között.

A héten kezdte meg munkáját a kamara mohácsi elnöksége. Az őszi időszak első ülésén a testület a fent említetteken kívül, az idén még megvalósítandó program-, és feladat tervéről, a kamarai elismerések odaítéléséről, illetve a 2018 évi költségtervéről tárgyalt.

 

Az elnökség úgy döntött, a helyi munkaerőhiány csökkentése, munkaerő megtartása érdekében a kamara humánklubjának szakértőivel közösen tart egy megbeszélést érintett vállalkozók részvételével. A Kereskedelemfejlesztési bizottság novemberi kihelyezett ülésén egyik önkéntes kamarai tag mutatkozik be. A testület jövő évi költségtervét úgy alakítja ki, hogy az ebben az évben megvalósított, nagysikerű szakképzési rendezvény 2018-s megvalósítása során a rendezvény külön forrással rendelkezzen.

Az elnökség tervezi továbbá a megyeszékhelyen már elfogadott koncepció mintájára, a helyi adókoncepció módosítására szóló javaslat benyújtását az önkormányzat felé.