Üdvözöljük a

Dr. Síkfői Tamás beszéde | Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Kamarai rendezvények

<< 2019 December >>
KeSzeCsüSzoVa
      1
2345678
9
101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     

Dr. Síkfői Tamás beszéde

Szerző: Katona Petra| | 2007. október 30.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Pécsiek!

 

Pécset kultúrált, kreatív - de sikertelen városnak tartják hazánkban. Bizonyára sokan elgondolkodtak már azon, miért alakulhatott ki ez a kép másokban?

Őszintén szólva, a graffitys falakat, a szemetelő embereket, az igénytelenséget, máladozó, elhanyagolt épületeket szemlélve igen erősen kell koncentrálnunk városunk művészeti kínálatára, hogy megfeleljünk a kulturált jelzőnek.

 

Kétségkívül kreatívak vagyunk, hiszen ennyi ötletet, kezdeményezést, projektet más várostól talán még nem oroztak el, mint Pécstől.

 

Mégis mitől vagyunk ma sikertelenek?  Könnyű volna – az egyébként vérlázítóan igaz - hazai közviszonyokra fogni sikertelenségünket. A döntések és fejlesztési közforrások hihetetlen mértékű fővárosi centralizálására, a vidék erőforrásainak jól szervezett elszívására.

 

Az igazság azonban ennél keményebb, jórészt magunknak köszönhetjük lemaradásunkat.

 

Az elmúlt évtizedekben túl sok volt a virtuális siker. A pécsi szellemi elit, a közélet egymással hadakozik kicsinyes tétekért, és nem látja a fától az erdőt. Kozmopoliták vagyunk a magunk provinciális módján, míg a sikeres városok vezérelve a lokálpatriotizmus. Figyelni kellene a világban zajló folyamatokra. A mindent elsöprő globalizáció mellett, elindult a lokalizáció, helyi közösségek összefogása, közös cselekvése. Ez érdemben fékezi a globalizációt, emellett sikeressé teszi az adott közösséget atomizált környezetében.

 

Zsolnay korában pedig a városi összefogásra számos példa akadt, csakúgy mint a felelős gondolkodásra is. A Pécsi Közlöny 1907 október 13-i számának visszaemlékezéseiben idézik Zsolnayt: „Mikor szó volt köztünk arról, hogy tulajdonképpen ki az igazán úr, így felelt: Aki minnél több embernek tud kenyeret adni, azért erre az uraságomra büszke vagyok.”

 

Talán éppen Zsolnayhoz kötődő értékek miatt mozdult meg a város szobra érdekében. Amikor megismertem a bedeszkázott szobor történetét, és jeleztem a kamara, majd a város vezetésének, próbáljuk meg a haszontalan politikai viták helyett megismételni múlt század eleji összefogást, magam sem gondoltam, hogy ilyen sikerrel járunk.

 

A számtalan adomány mellett, nem volt olyan kérésünk a szobor érdekében, amelyet ne teljesítettek volna soron kívül a megkért vállalkozók, hivatalnokok. Csak egy rossz emlék marad az adakozókban és bennünk, az a bizonyos 1 %, amely még hiányzik az igazi 100 százalékos pécsi sikerhez. Reméljük még ez évben ez is meglesz.

 

Ezt az egy ügyet leszámítva, a szobor körüli összefogás, az adományok, a városi testület gyors reagálása, a közreműködő tervezők, városi tulajdonú cégek, hivatalok és művészek példája mégis csak azt mutatja, a város képes a jó célokért közösen cselekedni, - tud sikeres lenni. Innen, ettől a ponttól kezdve óriási a pécsi kulturális, civil, politikai és gazdasági közélet vezetőinek felelőssége: mert lehet közös célokat meghatározni, lehet e célok elérésére mozgósítani, lehet mindenki számára kedvező megoldásokat találni, - csak mernünk kell végre sikeresnek lenni.

 

Nekem ezt üzeni Zsolnay Vilmos öröksége.

 

Köszönöm figyelmüket.